[HU] Pesti Bölcsész
A Pesti Bölcsész az ELTE Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának közéleti és kulturális lapja, melynek két évig voltam arculati felelőse és főszerkesztője.

Vezetésem alatt olyan neves oktatókkal készültek interjúk és anyagok, mint például Balázs Géza, Déri Balázs, Gelencsér Gábor, György Péter, Kiss Endre, Nádasdy Ádám, Németh György, Szilágyi Márton, Pápai Zsolt. Ezen felül az egyetem számos problémájáról, aktuális kérdéséről vitáztunk, gondolkodtunk.

A főszerkesztői mandátumom alatt megjelent lapok közül a második év lapszámai lettek kiemelkedőbbek mind tartalom, mind arculat tekintetében. Ezekhez a lapszámokhoz Katona Rózsa készítette az arculatot alapjában meghatározó illusztrációkat, melyek irányvonalát közösen álmodtuk meg.

A lap célja az volt, hogy az egyetemi sajtóban a bölcsész hallgatók számára egy olyan kiadvány készüljön, mely rezonál és kölcsönhatásba kerül identitásukkal, közösségi érzetükkel. Ez volt a célja mindenkinek, aki a lapnál dolgozott.

Hibázni hibáztam a vezetés közben eleget. Azonban remélem, hogy még így is sikerült egy üde színfoltot hagyni az egyetem életében.

Köszönet minden munkatársamnak, aki valaha hozzátett valamit munkájával a laphoz, és az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának a lehetőségért. 



[ENAbout the Magazine
Pesti Bölcsész is the university student magazine of Eötvös Loránd University. I have been the art director and editorial director of the magazine for two years.

During my mandate we have made interviews with some of the leading minds of our university and have written about the problems and questions surrounding everyday student life.

The beautiful covers would have never came to being without Rózsa Katona, who made the illustrations. We discussed these together and Rose always came up with the perfect solution.

The goal of the whole editorial staff was to make a magazine that resonates with and forms the identity of our students and gives them a safe place where they can get to know each other and strengthen the community.

We have made several mistakes but I hope that we have managed to make something special for all of you out there.

Thanks to every member of the editorial staff and the Student Government of the Faculty of Humanities.