A nagy klasszikusok közé sorolják Coco Chanel mellett Christian Diort is, aki a New Look megteremtésével újra visszahozta a nőies sziluettet a divatba. Leszámolt Chanel egyenes vonalú ruháival, és a nők derekát hangsúlyozta. Honnan is indult Christian Dior, és hogyan építette fel ma már John Galliano által vezetett divatbirodalmát?
A kezdetek
Christian Dior 1905-ben született a franciaországi Granville-ben egy jómódú iparos család gyermekeként. Már kicsi korában kapcsolatba került különböző művészetekkel, és gyerekkorától kezdve imádott rajzolni, alkotni. Először a művészetek helyett, szülői nyomásra más irányba indult, más pályát választott, de aztán rádöbbent, hogy a divattervezés az, amivel foglalkozni szeretne.
Az első világháborút követően Párizsba költözött, ahol az anyai kérésnek eleget téve diplomáciával kapcsolatos tanulmányokat folytatott. Az iskolát 1926-ban befejezetlenül hagyta, és galériákban kezdett dolgozni. Saját galériáját két év múlva, 1928-ban nyitotta meg, de a gazdasági világválság miatt 1930-ban Dior apja tönkrement, így a fiúnak be kellett zárnia galériáját. A vállalkozás megszűnésével a kezdetektől rajzolgató Dior sapkavázlatokat készített, amelyek egy csapásra igen népszerűek lettek. Skiccei hamarosan olyan divatházakhoz kerültek, mint a Nina Ricci vagy a Balenciaga.
A sikerek a következő években tovább folytatódtak, hiszen 1937 és 1938 között Christian Dior a svájci Robert Piguet divatháznak dolgozott. Sajnos ez sem tartott sokáig, mert karrierjét, életét ismét félbeszakította és megnehezítette a második világháború. A második világégés során katonai szolgálatot teljesített, majd a leszerelést követően családjához költözött. A francia fővárosba csak 1941-ben tért vissza, de ettől az évtől kezdve egészen 1946-ig Pierre Balmain-nal együtt Dior volt a Lucien Lelong divatház vezető tervezője. A Lucien Lelong ház a húszas és a negyvenes évek között meglehetősen felkapott és neves márkának számított, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy többek között Hubert de Givenchy is tervezett nekik.
Megszületik a Christian Dior divatház
Dior 1947-ben a tervezői sikerek után a "gyapjúkirály", Marcel Boussac pénzügyi segítségével végre megalapíthatta saját márkáját. A márka egy csapásra imádottá vált, mert Dior pontosan tudta, hogy mire is vágynak a  háború utáni világban élő nők. A háborús nélkülözés után természetes módon az emberek luxusra vágytak, még ha sokan nem is engedhették meg maguknak a fényűzést. Bár a háborút még nyögte a világ, mégis Dior szettjeit egyből elkapkodták, hiszen mindenki csillogni akart. A szegénység után a nők ismét nőiesek akartak lenni, a háború előtti békeidőket akarták feleleveníteni még az öltözködésükkel is. Dior sikeréhez persze az is hozzájárult, hogy az első világégés utáni évekkel szemben, a nőknek a negyvenes-ötvenes években már nem kellett az egyenjogúságukért küzdeniük.
Dior ruhái a nőies vonalakat hangsúlyozták, kiemelt figyelmet kapott a csípő, a derék, a mellek és a kerek vállak. A ruhák felül szűkek voltak, így érzékien megmutatták a melleket és a nőies domborulatokat, viszont a derék alatt bőven redőzött harang alakú szoknyákat viseltek. Ebben az időben a redőzést mesteri szintre emelték, állítólag volt olyan redőzött estélyi, amely elkészítéséhez nyolcvan méter anyagot használtak fel.
A nőiesség mellett az öltözékek a luxust is képviselték, így mindegyiket gazdagon díszítették például szalagokkal, gombokkal, zsebekkel, csipkékkel. Nagy népszerűségnek örvendett a taft nagyszerű tartása miatt és a muszlin is, amelyet pedig az esése miatt kedveltek. Dior ruháit, az általa teremtett stílust a mai napig csak New Lookként emlegetik. A kifejezés egybeforrt a tervezővel és az ötvenes évekkel is. Az elnevezés az egyik vezető magazin, a Harper's Bazaar akkori főszerkesztőjétől, Carmel Snow-tól származik.
A divatház ma
Dior egész fiatalon, 1957-ben hunyt el, később hatalmas tervezők vették át a divatház vezetését. A márkaalapító halát követően Yves Saint Laurent lett a vezető designer, de merész elképzelései miatt csak 1961-ig tölthette be ezt a posztot. A nemrég elhunyt Yves Saint Laurent-t a Dior ház élén olyan nagy nevek követték, mint például 1961-től 1989-ig Marc Bohan, az 1989 és 1996 közötti vezetőtervező Gianfranco Ferré, vagy az 1997-ben a helyére lépett John Galliano, aki a mai napig a divatház tervezője. Érdekes, hogy a bohém, merész, avantgárd Galliano mennyire ráérez a divatház örök stílusára, és milyen könnyedséggel tudja azt szezonról szezonra újragondolni, modern formába önteni.
Christian Dior
Published:

Christian Dior

Christian Dior

Published:

Creative Fields