150 éves a Déli Vasút
avagy, "akit a mozdony füstje megcsapott"
avagy, "akit a mozdony füstje megcsapott"
(Praktica LTL3; Pentacon f/1.8; Ilford XP2)
A Déli Vasút 150 éves évfordulója alkalmából nosztalgia utazáson és ünnepségen vettem részt édesapám jóvoltából.
A vonatot a híres 109.109-es gőzös húzta egészen Nagykanizsa állomásig, majd délután indult vissza a Déli Pályaudvarra. Ezt a történetet szeretném most megosztani veletek.
A vonatot a híres 109.109-es gőzös húzta egészen Nagykanizsa állomásig, majd délután indult vissza a Déli Pályaudvarra. Ezt a történetet szeretném most megosztani veletek.
Annak idején úgy próbálta a vasútra csábítani az utazókat a cég, hogy "Bp - Siófok 110 perc". Bárki megnézheti a MÁV menetrendjében, hogy mennyi időt tesz ki az utazás napjainkban! Aki lusta utánajárni, annak elárulom, hogy ugyanennyi! Pedig azóta eltelt 150 év és tudjuk, hogy mennyi technikai változáson estünk át.
Az út számomra felejthetetlen volt. Maga a vonat megjelenése is a gőzössel az elején, ahogy jön a füst a kéményből, alul a gőz a hengerekből, a nagy mozgó fém alkatrészek, olajos, koszos de egy szó mint száz egy igazi "élettel teli gépezetet" láthattam aznap! A kocsik hangulata is a régi időket idézte fel. Én speciel a szalonkocsiban utaztam. Minden fából, vagy bőrből készült, mert itt még adtak a megjelenésre. Sok csillogó sárgaréz fogantyú, korlát, kilincs díszítette a különböző elemeket. Sok helyen tükörrel próbálták nagyobbá tenni a teret és így igazán kellemes, valamint kényelmes utazást tett lehetővé a tehetősebbek számára. Természetesen a kevésbé pénzesek másod, illetve harmadosztályon kényszerültek utazni, ami hasonlított a mai elrendezésű utasterekre, csak itt bőr, illetve igazi "fapados" ülőhelyek voltak. Volt kiszolgálás is, amit korabeli ruhákba öltözött kisasszonyok végeztek, így minden téren olyan érzése támadt az embernek, mintha komolyan 150 évvel ezelőttre csöppent volna vissza. Finom somlói bort szolgáltak fel, de természetesen a pálinka sem maradhatott el egy nosztalgia utazásból!
Ahogy haladt a vonat, lehetett érezni a füst illatát a levegőben. Direkt nem szagot írtam, mert nem volt kellemetlen, sőt! Olyan volt, mintha a faszén és a vízgőz illata keveredett volna. Megdöbbentő volt számomra az is, hogy a nap elején még hófehér asztalterítő a nap végére tele lett apró, pici, kis kemény korom szemcsékkel, amik szinte észrevétlenül odalopóztak az utazás közben. Ugyanis nem hittem volna, hogy a korom is együtt száll a füsttel. Út közben egy-egy állomáson megálltunk megkoszorúzni az állomás épületét. Mindenhol zenekar fogadta a vonatot és különféle indulókat játszottak. Különösen tetszett és aranyosnak tartottam, hogy amikor a vonat indult a nagy múltú "Megy a gőzös-t" játszották. Mindenkit lenyűgözött a nem mindennapi látvány, ugyanis sok járókelő megállt és integetett a vonatnak, autók lassítottak az úton, hogy megszemlélhessék a vonatunkat. Minden állomás előtt, átjáró előtt vagy akár indulás előtt egy mozdonyfütty szólalt meg, ami szintén egy jellegzetes pillanata volt az útnak.
Nagykanizsára érve gyorsan lekapcsolták a 109-est és vitték a fűtőházba, ahol vizet kapott és megolajozták a forgó-mozgó alkatrészeket. Gépész szemmel különösen érdekesnek találtam, hogy milyen gondossággal és odafigyeléssel bántak vele. Ekkor még nem volt minden olyan egyszerű és automata, hanem külön bánásmódot igényelt a gépezet. Egy órát, vagy talán még többet is elpepecseltek, mire újra indulásra készen állt a gőzös. A fordítókorongon megfordították és újra a vonat elé kötötték.
Egy csodálatos és egyben felejthetetlen nap volt számomra. Jó volt látni, hogy milyen lehetett akkoriban egy igazi gőzös utazás. Remélem sikerült bennetek is nosztalgia hangulatot teremtenem a kis beszámolómmal.
Ahogy haladt a vonat, lehetett érezni a füst illatát a levegőben. Direkt nem szagot írtam, mert nem volt kellemetlen, sőt! Olyan volt, mintha a faszén és a vízgőz illata keveredett volna. Megdöbbentő volt számomra az is, hogy a nap elején még hófehér asztalterítő a nap végére tele lett apró, pici, kis kemény korom szemcsékkel, amik szinte észrevétlenül odalopóztak az utazás közben. Ugyanis nem hittem volna, hogy a korom is együtt száll a füsttel. Út közben egy-egy állomáson megálltunk megkoszorúzni az állomás épületét. Mindenhol zenekar fogadta a vonatot és különféle indulókat játszottak. Különösen tetszett és aranyosnak tartottam, hogy amikor a vonat indult a nagy múltú "Megy a gőzös-t" játszották. Mindenkit lenyűgözött a nem mindennapi látvány, ugyanis sok járókelő megállt és integetett a vonatnak, autók lassítottak az úton, hogy megszemlélhessék a vonatunkat. Minden állomás előtt, átjáró előtt vagy akár indulás előtt egy mozdonyfütty szólalt meg, ami szintén egy jellegzetes pillanata volt az útnak.
Nagykanizsára érve gyorsan lekapcsolták a 109-est és vitték a fűtőházba, ahol vizet kapott és megolajozták a forgó-mozgó alkatrészeket. Gépész szemmel különösen érdekesnek találtam, hogy milyen gondossággal és odafigyeléssel bántak vele. Ekkor még nem volt minden olyan egyszerű és automata, hanem külön bánásmódot igényelt a gépezet. Egy órát, vagy talán még többet is elpepecseltek, mire újra indulásra készen állt a gőzös. A fordítókorongon megfordították és újra a vonat elé kötötték.
Egy csodálatos és egyben felejthetetlen nap volt számomra. Jó volt látni, hogy milyen lehetett akkoriban egy igazi gőzös utazás. Remélem sikerült bennetek is nosztalgia hangulatot teremtenem a kis beszámolómmal.
