Zsuzsanna Kallos Kokany's profile

Árpád Fürdő Székesfehérvár







HU
___
A kevés székesfehérvári szecessziós épületek egyike a Kossuth utcában található Árpád fürdő.
A hozzá kapcsolódó szállodarész a Várkörútra nézett. A Hübner Jenő tervei szerint épült fürdő 1905. december 31-én nyitotta meg kapuit, Fehérvár legmodernebb, gyógy céllal épült intézményeként. A hamarosan népszerűvé vált fürdőt a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank Rt. üzemeltette. A fürdőt az 1920-as évek elején alakították át.
A II. világháborút követően az Árpád fürdő és szálloda a városi közművekhez tartozott. 1946-ban a gyógyfürdő nem üzemelt, csak a 100 személyes úgynevezett, „tisztasági fürdő” működött. A háború jelentős kárt okozott a szálloda épületében, több szobája megsérült, sőt használhatatlanná vált. 1948 májusában ismét megnyílt az Árpád fürdő, akárcsak a korábban rendbe hozott Árpád szálló. A fürdő 1950-ben rövidebb időre a megyei kórház része lett, majd ismét fürdőként, uszodaként működött 1989 szeptemberéig.
Ezután  az épület szálló és fürdő része egyaránt üresen állt, és évről évre egyre jelentősebben romlott le az állapota. 2005-ben a fürdő magánkézbe került, és ezzel megkezdődött az épület teljes felújítása, átépítése.
A fürdő jelenlegi formájában 2010 márciusától várja vendégeit.

EN
___
The Árpád Spa was built in 1905, but after several decade it had deteriorated so badly by 1989 that the closure of the establishment was necessary. Following careful reconstruction works the now privately-owned institution was opened to public in 2010. In the most spectacular part of the establishment in the Turkish bath there are
2 pools with mosaic and 2 hot tubs, where the 37 degree Celsius water awaits those who seek relaxation. 
The massage pool and the sauna world can be found at the new part of the building.





Rövid ideig használt logo hivatalosan 2010. márciusi nyitástól decemberig volt használatban. Majd a vezetőség megkért, hogy tervezzem át a logot. Ekkor született meg a végleges mai forma. 2010 decemberétől ezt az új logot használják. A legelső logo tervezése során nagyon sok vázlat született, ami a gyökerekhez, hagyományokhoz vezethető vissza. A korona motívum szinte mindegyikben megtalálható, végleges formájában megtalálható a korona ami egy tulipánnak a felső szirmaiból lett és a koronát hordó párna. Tulipán szimbóluma a sok év után ismét a nagyközönséget tárt karokkal váró vendégszeretetnek, épületnek, kultúrának, hagyományoknak és a megújulásnak is. A koronahordó párna a vendégek maximális kényeztetését, kiszolgálását hivatott éreztetni. A korona pedig egy-egy nap és élmény megkoronázását jelképezi.










Information system: Acrylic and crystal foil,
laser cut letters, spacers.






















Árpád Fürdő Székesfehérvár
Published:

Árpád Fürdő Székesfehérvár

Published: