Boldizsár Nádi's profile

"53. PMI" - Lourdes

"53. PMI" - L O U R D E S
Katonai zarándoklat a franciaországi Lourdesba
 
❦ 
 
 
Május 18 és 24 között került megrendezésre az 53. lourdesi katonai zarándoklat, melyen 37 különböző ország katonái vettek részt, köztük a Magyar Honvédség is. A 2-2 nap utazást leszámítva 3 teljes napot töltöttünk ott és szerintem mindnyájan felejthetetlen élményekkel tértünk haza.

A tábori élet kiragadott pillanataiból készítettem egy kis összeállítást nektek. Lourdesról annyit kell tudni, hogy a 18. szd. végén Szent Bernadettnek több alkalommal megjelent a Szűz Mária és ennek hatására kolostorba vonult majd fiatalon meghalt egy légúti betegségben. Később szentté avatták és a barlang, ami a jelenések helyszíne volt azóta zarándokhelyként funkcionál.
A forrás, mely ott ered a barlang közelében ugyancsak szent víz és a hívők megtisztulást várnak tőle, a betegek pedig gyógyító hatást tulajdonítanak neki.

Mindamellett, hogy Lourdes zarándokhely és a májusban odalátogató katonák közös szentmisén, fáklyás felvonuláson vesznek részt, amolyan "fesztiválnak" is tekinthető. Minden nemzet igyekszik büszkén bemutatni mindazt, ami naggyá teszi.
A katonazenekarok gyönyörű ruhákban, vasfegyelemmel játsszák a különböző indulókat, míg a többiek ugyanígy, feszesen menetelnek mögöttük.

Az igazi élet délután indul meg a táborban. A tapasztaltabbak már előre figyelmeztettek, hogy hozzak magammal cserélgetni egyenruhát, jelvényeket, felvarrókat, amit szabadon lehet adni-venni egymás közt. Korántsem hittem volna, hogy ez ilyen mértékű lesz! Egyszercsak megindul a tábor: van aki nagy zsákokkal felpakolva, van aki csak a laposüvegben megbúvó "hazaival" indul neki a csere-berének. Mindenhol csak azt hallom, hogy: "cséndzs?" és így megy ez minden áldott nap. Sapkát sapkáért, jelvényt jelvényért, de nem ritka az olyan sem, amikor komplett egyenruhát cserélnek a katonák egymás közt. Esténként a németek sátránál volt a nagy buli. Jó zene volt, jó sör ergo jó hangulat. Elvegyültünk egymás között és kötetlen beszélgetések folytak a különböző szokásokról, hogy kinek mi a feladata otthon, kinek milyen felszerelése van, hány embere stb. A végén természetesen közös fotó és "cséndzs számszing". És ez így folyt minden áldott nap, mert késő estig, kora hajnalig ment a buli és a szórakozás.

Az itt következő sorozatom is többet között egy ilyen történetet mutat be, amikor a francia középiskolások találták meg
a magyarok sátrát. Mondanom sem kell, hogy a pálinka és a sok csere-bere holmi mekkora sikert aratott! De azt hiszem a pálinka sikere messze maga mögött hagyott minden mást is egyben! A franciák majd megőrültek érte! /A mosolygós lányok belgák, míg a díszes fiatalemberek ukrán szomszédaink./
Őszintén szólva egyrészt nem vagyok a szavak embere, másrészt a képek sem adják vissza azt a hangulatot és élményt, amit ott átéltem, de annyi biztos, hogy egész életemben emlékezni fogok a Lourdesban töltött három napra!

A képeket javarészt a Pentax k20-al és a kit objektívvel készítettem, de egy tekercs filmet /egy lejárt Centuria ISO200/ is megevett a Praktica, amire az 50/1.8 at csavartam fel.
 

Köszönöm a figyelmet!
Ha kíváncsi vagy a legfrisebb munkáimra, facebookon megtekintheted.
"53. PMI" - Lourdes
Published:

"53. PMI" - Lourdes

This is a short documentary of the 53th Lourdes pilgrim.

Published: